2015. május 18., hétfő

2.rész:Miért...

Sziasztok.
Íme megérkezett a második rész :) Rövidebb lett,mint az első,de amint már írtam most nagy a hajtás a suliban.És az is lehet,hogy nem este tízre kellett volna befejeznem.....reggel persze korán kelek.
De remélem,hogy valamennyire meg fog felelni nektek ez a rész is,mint az első :)
Kérek minden olvasót,hogy a chat-be,a rész alá nyugodtan írjon amit akar és szavazzatok az oldalsávban lévő kérdés alapján,vagy a rész alatti válogatásban. :)
Köszönöm nektek,hogy olvassátok a blogom...remélem tetszeni fog.
Aludjatok jól és jó olvasást.
Puszi... :*

                                                                                                                       ***Blogger***







"-Mit ártott neked az a szekrény?-kérdezte egy mély hang a hátam mögül,mire annyira összerezzentem,hogy aprót sikítottam.Amilyen gyorsan csak tudtam megfordultam tengelyem körül.
Ezt nem hiszem el..........."


 Szívem hevesebben kezdett dobogni,szemeim megteltek könnyel.....eltűnt a szekrény iránt érzett dühöm,helyébe boldogság és hitetlenség került.
Ez hogy lehet?Ő hogy?Mikor?.........Lábaim önszántukból kezdték átszelni a folyosót,szinte már futottam,miközben szemeimből megállíthatatlanul potyogtak a könnyek melyek lefolytak az arcomon. A levegőt kapkodva szedtem és éreztem,hogy nem kellene így futnom,de akkor nem érdekelt.....csak az volt a fejemben,hogy újra mellette legyek.
Amint két lépésnyire voltam tőle elrugaszkodtam a talajtól és beleugrottam kitárt karjai közé.
Jó volt érezni az illatát,testéből áradó folytonos melegséget,egyszerűen annyira hiányzott,hogy azt a hiányt el se tudtam volna képzelni.....egészen eddig.Sokszor mondják,hogy akkor hiányzik a legjobban amikor az orrod előtt van...ez igaz.
-T....te hogy?!-zokogtam vállába temetve arcom.Nem bírtam abba hagyni a sírást,miközben nyugtató szavakat suttogott fülembe.Nem hiszem el,ez hogy lehet?
-A..én a..azt hi...hittem.....-kezdtem dadogva,de még mindig magamhoz szorítottam őt.
-Ssss......nyugodj meg Zoe.Minden rendben,most már itt vagyok.-simogatta hajamat és hátamat felváltva.Emlékek tömkelege tőrt fel belőlem,a nyár a sok hülyülés,a kis kori fa házunk,a sérülések és a támadás.A támadás!!....
-ÚRISTEN!!!É..én azt hittem,mi.....hogyan?Halottnak kellene lenned.-toltam el magamtól ijedten,majd egy lépést hátráltam.Teljesen egyértelművé tettem számára,hogy félek tőle.
-Hé,Zo.Semmi baj,mindent elmagyarázok csak ne itt.Kérlek.....gyere velem.-lépett hozzám közelebb kérlelő tekintettel.A stílusa sokat változott és tetoválása sem volt eddig,de az arca,a gyönyörű barna szemeiből áradó melegség nem tűnt el.Látom rajta,hogy komolyan szeretné nekem elmagyarázni a dolgokat.....hogy lehetek ilyen hülye?!Hiszen tudom,hogy soha nem ártana nekem,akarattal biztos nem.Aprót bólintottam,majd követtem őt a folyosón.Elhaladtunk a szekrényem mellett át egy két szárnyú ajtón.Az iskola fehérre meszelt falai között igyekeztünk egy számomra még ismeretlen helyre.Fogalmam sincs hová vezet,hogy akarja elmondani......de mindent ki fogok szedni belőle.
Választ akarok a kérdéseimre......éveken át azt hittem,hogy a legjobb barátom halott és most mégis itt sétál előttem teljes épségben karcolások,hegek nélkül.Hogy élhette túl a támadást?
Még mindig tisztán emlékszem arra a napra.Úgy volt,hogy meg ünnepeljük a nyolcadikos létet,ovi óta erre vártunk mind a ketten,de amikor itt volt az ideje,hogy eljöjjön értem...Nem értettem mi van,nem tudtam miért késik ennyit,hiszen nem szokott késni se.Elhitettem magammal,hogy későbbi időpontot beszéltünk meg és ezért nincs még itt.De három óra elteltével se jött,és megcsörrent a vezetékes telefon,amit anyám vett fel miközben én néztem tovább a tv-t.
Fogalmam sem volt róla,hogy anyám miért kezdett hirtelen sírni,nem értettem én hülye,hogy nagy baj van.Anya letette a telefont én pedig oda mentem kideríteni a történteket,de nem csak én,hanem apa és az ikrek is Nora és Zack.Soha nem felejtem el azokat a sajnálkozó és gyásszal teli pillanatokat amiket kaptam akkor,amikor anya elmondta,hogy mi van.Azt hittem összeroskadok a fájdalomtól!!
A fiú,akibe kiskorom óta szerelmes voltam,a legjobb barátom.....halott.Napokig nem tudtam abba hagyni a zokogást,úgy éreztem megállt az idő,magamban reméltem,hogy ez csak egy rossz álom,amiből fel fogok ébredni....de hamarosan eltemettük őt.
A szülei nem akarták,hogy meglássa valaki a sebeket,amiket a támadásnál szerzett...és ezt mindenki tiszteletben tartotta.A temetésen a pap végtelennek tűnő sorokat olvasott fel a Bibliából,de engem az sem érdekelt volna ha örökké itt kell állnom.....csak vele legyek.
Mindezek után hetekig nem tudtam rendesen enni,fogytam 5 kilót két nap alatt és a szüleim orvoshoz vittek.Semmit nem segített,ő is csak egy ember és nem oldhatja fel lelkemről a láncot.Ennek ellenére hamar be kellett látnom,hogy ez így nem mehet tovább,azzal nem hozom vissza őt,ha sajnáltatom magam és éhezek.Elkezdtem újra az életemmel foglalkozni,azzal ami van és nem azzal,amit elvesztettem,próbáltam eljárni otthonról,amit mindenki jónak látott a környezetembe.Új embereket ismertem meg és új dolgokat próbáltam ki.....kezdett minden helyre állni bennem,aztán meghaltak a szüleim és testvéreim is.Azóta nem tudom magam "kijavítani".Most pedig itt sétálok a halott barátom mellett és próbálom kiélvezni a pillanatot mielőtt elmúlna.
Mire feleszméltem több ajtó mellett is elhaladtunk,megállt egy hatalmas fa ajtó előtt,majd kinyitva azt szembesülhettem azzal,hová is hozott.Egy hatalmas terembe léptem be,óriási polcokkal,melyeken könyvek helyezkedtek el,asztalok voltak összetolva körülöttük minimum 4-5 székkel.
Halkan köszöntem a könyvtáros nőnek,majd amikor nem figyelt fel könyve lapjai közül nem törődve vele haladtam tovább a polcok között.Valóban nagy ez a terem,mert már legalább négy hosszú könyvespolc mellett elmentünk,mire kísérőm végre megállt.Tekintettem elszakítottam a könyvekről és teljesen az előttem álló személyre koncentráltam minden figyelmem.
-Jesse.Miért ide hoztál?-kérdeztem meg kíváncsian mielőtt a fontosabb kérdésre tértem volna rá.
-Ne olyan hangosan és már nem Jesse vagyok.-csitítgatott,majd egy asztalig tessékelt,ahol én az egyik ő pedig a másik oldali széken foglalt helyett.
-Szóval...mi az,hogy nem Jesse vagy?-néztem rá kérdőn,mire egy nagy sóhajtás után válaszolt kérdésemre.
-Régen magadtól is tudtad volna egy ilyen egyszerű dologra a választ.-rázta a fejét nem tetsző módon,de mire megszólalhattam volna folytatta.
-Itt nyugodtan tudunk beszélgetni anélkül,hogy valaki megzavarna minket.A könyvtáros nő félig süket,néha azon csodálkozom,hogy a szemüvege segíti őt a látásban.-nevetett fel halkan,majd csendben nézett ki a fejéből,mintha valamilyen gondolat rabul ejtette volna elméjét,pedig még csak fel se hoztam a lényeget,akkor min agyalhat?
-Jesse..-lóbáltam jobb kezem arca előtt,folytatást várva,amikor hirtelen megragadta csuklóm és felpattanva ülő helyéről magával rántott engem is,ezzel feldöntve mind a két széket,amik hatalmas koppanással dőltek el a padlóra.Ijedtemben sikítani akartam,de másik kezével befogta számat visszafojtva hangom.Egyre jobban szorította karom,ami lüktetni kezdett a fájdalomtól.Próbáltam ráncigálni karomat,hogy engedje el,de minnél jobban küzdöttem ellene,szorítása annál erősebben fogott körül.Szemeim kikerekedtek,szívem hevesebben vert a megszokottnál,míg mellkasom gyorsan emelkedett és süllyedt.
-A nevem már nem Jesse.Mostantól Christopher-nek kell hívnod,vagy Chris-nek.Mit tudom én a kurva életbe is,de semmi képen se Jesse-nek!Megértetted?-nézett rám ellentmondást nem tűrő hangon,miközben szemei dühvel teli szikrákat szórtak magukból.Forró könnycseppek kezdték mardosni szemeim,amit próbáltam visszafojtani,miközben hevesen bólogattam szabadulásra várva.Je-vagyis Chris lassan emelte le kezét számról megbizonyosodva abban,hogy nem fogok sikítani,majd amint eltűnt csuklómról is szorítása,minden erőmet beleadva ellöktem magamtól annyira amennyire csak tudtam és futni kezdtem a kijárat felé.
Ez már nem az a fiú akit régen ismertem,ő már nem Jesse.....a fiú akit szerettem megváltozott és egyáltalán nem jó irányba.
Hallottam,lépteit mögöttem,ami egyre csak gyorsult!A könyvtár elejére értem,de már nem ült ott senki,így amilyen gyorsan csak tudtam futottam tovább át a hatalmas ajtón,végig a folyosón,üldözőmmel a nyomomban.Túl gyors...nem bírok ilyen gyorsan szaladni és mindjárt utolér!
Egyre nehezebben szedtem a levegőt,tüdőm megint kizárta a külvilágot......fulladozni kezdtem,de nem adtam fel,rohantam tovább,mint egy őrült.
Egy hatalmas két szárnyú ajtó jelent meg szemeim előtt,amit nagy erőfeszítéssel sikerült kilöknöm,így ki tudtam jutni a suli aulájába,de én szerencsétlen fasz orra buktam a saját lábaimban.
Nem bírtam felállni,valami történt a lábammal!
-Basszus..!!!-szisszentem fel halkan,ahogy próbáltam feltápászkodni,de eredmény ként újra a padlóra seggeltem.Jesse pedig már lassan beért,de hirtelen megszólalt az óra végét jelző csengő,mire minden teremből elkezdtek ki özönleni a diákok,elállva ezzel az utat.
Remek...tömegben biztos nem fog bántani,viszont ha jól veszem észre bántottam én magam egyedül is,nem kell ehhez segítség......A bokám kificamítottam a tüdőm lassan összeomlik,mondhatom remek első nap,és órán még nem is voltam.Gyorsan elő kerestem zsebemből az inhalálómat mielőtt a reggeli kis incidens megismétlődne,majd hatalmasat szippantottam bele,amitől éreztem,hogy lassan rendbe jönnek belülről a szerveim.Jesse-t már nem láttam a tömegben,így megnyugodtam egy kicsit,amíg valaki meg nem veregette a vállamat.Ilyen nincs!Egész nap csak ijedezek...és mi a ráktól?
Hátra pillantottam vállam felett,majd amikor megláttam a reggeli srácot,hatalmas mosoly húzódott számra.Csillogó kék szemei egy vonalba voltak az én kék pupilláimmal,ami nem csoda,hiszen még mindig a földön ülök ő pedig guggolva mutogatja gyönyörű fogait nekem.....vagyis vigyorog :)
-Őőőőő Zo.........miért ülsz a földön?-nevetett fel kicsit,majd újra rám koncentrált.Oh ez a szexi nevetés,ez a cuki arc....na jó ez honnan jött?Én nem szoktam ilyeneket mondani,még magamba se!
Rá emelve tekintetem a lehető legkedvesebben válaszoltam.
-Kificamítottam a bokám és nem bírok rendesen ráállni.-rántottam egyet vállamon válasz adás közben.Niall felhúzott szemöldökkel nézett rám,majd feltápászkodott álló helyzetbe és jobb kezét nyújtotta felém,segítség képen,amit természetesen rögtön elfogadtam.
-Melyik lábad fáj?-kérdezte kissé aggódó tekintettel,mielőtt talpra állított volna.A bal bokámra mutattam,majd amint meg tudta,segített felállni és bal oldalamra állva átkarolta csípőm és úgy vezetett lassan a folyosón,vissza a már ismert ápolói szobába.Remek,most megint találkozhatok
Mr.Frankenstein-el.....
-Fúúúúúú,nem akarok vissza menni oda.-mondtam ki hangosan,amit igazából magamban akartam kimondani.Gondolhattam volna,hogy ez lesz...Niall kérdő tekintettel figyelt rám,mire úgy éreztem muszáj neki elmondanom a reggeli kis "kalandomat".
-Asztmás vagyok és első óra előtt volt egy kis gondom ezzel.-írtam körül a történteket,mire szerencsémre nem kérdezett rá bővebben.Lehet nem is foglalkoztatja annyira,csak úgy csinál mint ha.
Drága szexi félisten barátom betámogatott a rendelőbe,majd miután  "Dr" befáslizta a lábam kifele is segített,hiába mondtam neki,hogy megy egyedül is a járás.Elkísért a szekrényemig,majd segített kinyitni azt,ha már nekem nem ment......igen még most sem,miért van valakinek ellenvetése,hogy normális vagyok-e?!
-Melyik osztályba vagy beosztva?-kérdezte,miközben én a szekrényben kutattam a könyvek között.
Joanna biztos ráparancsolt Harry-re,hogy hozza be nekem őket.Tök mind egy.
Előkerestem az órarendet és kikutattam belőle a következő órám,majd válaszoltam a Szöszi-nek.
-Asszem most Földrajzom lesz.-nézegettem a lapomat,amire ráfirkantottam a nevem.
-Nem azt kérdezte,hogy milyen órád lesz,hanem azt,hogy melyik osztályba fogsz járni,te szerencsétlen.Amúgy is mi a szart csináltál a lábaddal?-harsant fel a már jól ismert hang.Kivételesen nem ijedtem meg a hirtelen feltörő hangtól,hiszen ennyi ijedtség után már szinte hozzá szokik az ember.A hangjára mindenki felénk fordult,mire kicsit lejjebb vette a hangosságát,így elkerülve a folytonos figyelmet.Unottan néztem fel a papír lapocskáról és az emlegetett szamárra tekintettem,majd vissza az én kis szőke hercegemre és válaszoltam neki.
-11/B -s lettem Niall.-mosolyogtam rá,mint a vadalma és kiszedve a következő órára szükséges holmikat vissza zártam a szekrényt és elforgattam a zár kombinációját.
-Köszönöm a segítséget.-hajoltam hozzá és nyomtam egy puszit az arcára.Nekem jól esett,Niall elpirult,Harry pedig szinte forrt a dühtől....ami bevallom nagyon is tetszett,többször kellene idegesítenem őt.Becsengettek a következő órára,elköszöntem Nini-től,aki rögtön indult is a termébe,majd én is elindultam a számomra kijelölt terembe,mint mindenki aki még a folyosón bóklászott,Harry-t kivéve,aki még mindig ugyan olyan dermedten állt a helyén.
Nem foglalkozva vele sétáltam tovább,már egy lépéssel lehagytam,amikor elkapta a karomat és vissza rántott maga elé.Viszont amit ő nem tudhatott az az volt,hogy pont az a karom fájt,mivel Jesse is ott szorította meg,ahol most Harry,így hangosan felszisszentem és a hirtelen jövő fájdalomtól könnybe lábadtak szemeim.
Erre rögtön gyengített szorításán és elkezdte vizsgálgatni sérült kezem,de nem sokáig,mert amint észre vettem a zöldülő foltokat karomon elrántottam tőle,próbálva eltitkolni összetűzésemet  Jess-el.
Bár úgy tűnik lassú voltam,mert Harry elkerekedett szemekkel szemlélte tovább karomon az egyre jobban látszó foltokat.Nem tudom pontosan eldönteni mi zajlik le benne,de mint ha dühös lenne és....nem tudom,csak furcsa.Remek,lemaradok a második órámról is......
-Ki tette ezt?-kérdezte két percnyi hallgatás után.Na most mit mondjak,már nem bízok Je-vagyis Chris-ben,de fogalmam sincs miért akarja ezt tudni Harold,így inkább magamban kellene tartanom.
-Senki,csak felestem és ez a zúzódás keletkezett,még a bokám is kificamodott.-néztem félre miközben az ujjaimmal birizgáltam egy tincset haj zuhatagomból.Harry hangosan kezdett el fújtatni,majd megfogta államat és maga felé fordította fejem.Látszott rajta,hogy tele van ideggel,ennek ellenére nem erőszakosodott,nem fájt ahogy ujjai közre fogták állam,de nem is kellett volna,hogy fogjon......elég volt egyetlen pillantást vetnem smaragdzöld íriszeibe és teljesen rabul ejtett.Szemeim nem tudtam másfelé fordítani,miközben éreztem,ahogy a pír ellepi egész arcomat.
Ilyen nincs......a hülye marakodások után amiket reggel óta leművelünk egymással,hogy a rákba képes egy pillantásával rabul ejteni?!Testemen jól eső bizsergés futott végig,ahogy hüvelyk úját gyengéden végig vezette ajkamon,oda-vissza.Istenem...mi ez az érzés?Mit művel velem?
Szívem egyre hevesebben kezdett dobogni és a levegőt is máshogy szívtam be,de egyáltalán nem fulladtam vagy ilyesmi........csak nem is tudom.Látom Harry-n,hogy milyen gyorsan szívja be a friss oxigént a szervezetébe,majd hogyan fújja ki a már szennyezett szén-dioxidot.
Így jobban szem ügyre véve őt,nem is olyan rossz srác.Gyönyörű smaragdzöld szemei folyton csillognak,és bozontos haja is pont jól áll neki,bár kétlem,hogy sokat fésülködne.
Egy egyszerű fekete farmer van rajta és egy fehér póló,aminek egy része kidolgozott felső testére tapad........valahogy olyan másnak látom őt.Fejével lassan közeledni kezdett én fejem felé...
Úr isten!!!Szívem már szinte kiszakad helyéről olyan gyorsan dobban,vajon ő is érzi azt,amit én?
Most mit fog tenni?Meg csókol?Oh ne.....még nem akarom,csak adj még fél percet,hogy fel készüljek!Harry feje egyre csak közeledett meg állíthatatlanul.....talán már csak fél mm választotta el ajkainkat egymástól,szemeim lehunytam várva égető csókjára.
De a helyett,hogy meg csókolt volna éreztem,hogy szája fülemet súrolja,majd alig hallhatóan suttogni kezdett.
-Zoe...-nyögte félig,miközben én dermedten állva hallgattam őt.Ha eddig nem lett volna eléggé vörös arcom,akkor most már biztosan azzá vált,hiszen egy félisten ölelget!
-Ki csinálta ezt a karodon?-kérdezte kéjjel teli hangon,bennem meg már egyre jobban fokozódott a vágy.Istenem,csak csókolj már meg végre!!!Harry fel le járatta kezét sérült karomon vigyázva arra,hogy ne okozzon nekem fájdalmat vele,majd megismételte kérdését,ám ezúttal nedves csókot hagyott arcomon.Nem bírom tovább,akarom a csókját!Érezni szeretném végre nedves ajkait,ahogyan enyéimre tapadva veszi birtokba testem.A vágy hatalmába kerített és úgy tűnik egyre jobban sodor magával.A levegőt szinte már kapkodva szedtem és mindent megadtam volna neki egy csókjáért....mindent,így a választ is.
-Christopher volt.-sóhajtottam,miközben apró csókokkal halmoztam el nyakát.Nem számítottam rá,de öröm volt hallani azt a halk sóhajt,amit kiváltott belőle csókom,ezért folytattam tevékenységem.
Már nem érdekelt,hogy mennyit kések,vagy ki láthat meg minket.....teljesen eszemet vesztve vártam csókjára,de következő kérdése késleltette azt.
-Milyen Christopher Zoe?-csókolgatta nyakam,majd amikor elért egy ponthoz hangosan felsóhajtottam a jóleső érzés hullámtól.Amint kiszúrta gyenge pontomat gyengén szívogatni kezdte a vékony bőrt ott,ahol az imént csókokkal halmozott el.Ezzel teljesen elvéve tőlem az összes megmaradt kitartásom.
-Chri....Christopher Rowling..azt hiszem.-sóhajtottam,majd amint abba maradt kényeztetésem szemeim újra lehunytam és ajkaimon vártam a perzselő csókot....
-Baszod Zoe,te kurvára hiszékeny vagy.-nevetett fel keserűen,mire kipattantak szemeim.Harry már rég nem előttem állt,hanem egy ajtó felé haladt.Szemeim értetlenül meredtek rá,majd próbáltam összeszedni minden akarat erőmet,nehogy vissza szóljak.
-Pont ma reggel közöltem veled azt a nagyon szomorú hírt.Tudod,hogy soha nem jönnék össze ilyen kis pisissel,mint amilyen te vagy...ezt komolyan is gondoltam.Szerintem,ha ezek után ilyen könnyű volt becsapni téged,akkor ez nem csak nekem sikerülne.Kitudja,lehet legközelebb akár azt is engednéd,hogy megdugjalak,élveznéd mi?-kacsintott szemtelenül,majd eltűnt az ajtók áradata mögött.Én pedig itt maradtam teljesen egyedül,megszégyenülve lelkileg és testileg is sérülten.
Nos,íme ez vagyok én.....egy teljesen hülye,aki ezek szerint mindent megengedne egy fiú csókjáért..........Harry csókjáért.









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése